Történelem


[ Vissza ][ Kezdőlap ]

Az egyesületünk megalakulásának története

A rendszerváltás után 1990-ben, a M.Á.V. Sportrepülő Egyesület vezetősége úgy határozott, hogy nem hagyja cserben a régi repülő barátait, azokat a Veteránrepülőket, akiket sok evvel azelőtt, az előző rendszerben működő, repülést felügyelő központi szervek, eltiltották a repüléstől. Ezért részünkre akkor – az egyesületen belül — egy veteránrepülő csoportot szerveztek, hogy azok, akik egészségügyi szempontból alkalmasak és még kedvük van a repüléshez, most újra repülhessenek.

A régi pilóták közül sokan éltek ezzel a lehetőséggel és a csoport létszáma gyorsan növekedett, olyannyira, hogy a következő évben a csapatot át kellett igazolni a Csepel Repülő Egyesülethez, ahol több lehetősége volt ennek a nagy létszámú csoportnak a visszaképző repülések végrehajtásához úgy, hogy ezzel ne befolyásolják a növendékek kiképzésének ütemét. Azonban az év végére ez a létszám is már 50-főre növekedett. Ekkor úgy láttuk, hogy ilyen nagy létszámmal már szükséges lesz, hogy egy független, önálló repülő egyesületet alakítsunk. Az elhatározást tett követte és 1991-den sikerült megalakítani a Budaörsi repülőtéren az Endresz György Sportrepülő Egyesületet. Klubhelységünk nem lévén, a heti, téli elméleti oktatásokat, más és más szervezetek helységeiben tartottuk, míg végre a sors segítségével a repülőtéren elköltözött honvédségtől örököltünk egy otthagyott faházat, ami ettől kezdve, az egyesületünk otthona lett.

Legnagyobb gondunk az volt, hogy a kiképzéshez szükséges repülőgéppel, még nem rendelkeztünk. Az egyesületünk akkori elnökével, Csernus Lászlóval közösen sikerült kiépítenünk több olyan repülést kedvelő és segítőkész szponzorral a kapcsolatot, akiknek nagyvonalú adományaiból, sikerült az első Góbéinkat, és egy használt aggregátort megvásárolni és azt üzemképes állapotba hozni. Így végre beindulhatott az újonnan alakult Egyesületünk önálló élete és elkezdődhetett a több évtizede gépbe nem ült pilótáink várva várt visszaképzése. Hogy az egyesület a továbbiakban működőképes maradjon, magunknak kellett újabb pártfogókat találni, ami manapság bizony nem tartozik az egyszerű feladatok közé. Mindezek ellenére, az egyesületünk jelenleg két darab kétkormányos, és négy darab teljesítmény repülőgéppel büszkélkedhet.

A megalakulásunk óta eltelt 15-év közben a Veteránok is lassan elfogytak. Helyüket átvettek azok a fiatalok, akiket az egyesület veteránjai képeztek ki repülőkké. Mostantól övék a jövő!

Berghoffer Róbert

[ Vissza ][ Kezdőlap ]


[ A Klub ][ Történelem ][ Hangár ][ Galéria ][ Tagoknak ][ Kapcsolat ]

Copyright © Endresz György SE